A két űrhajós – az egyik kiköpött Oliver Platt, a másik meg kb. Torres Dani – lezuhan egy Antares nevű bolygón, ahol régebben egy emberpopuláció vert tanyát. (Valójában azonban egy reaktorkatasztrófa után nők – értsd: harcos amazonok páncélban, idióta fegyverrel – ragadták magukhoz a hatalmat, a férfiakat pedig érthetetlen módon rabszolgamunkára kényszeríttették, persze ezt még csak nem is sejtik, haha!) Míg Oliver Platt sebét nyalogatja, addig Torres Dani elindul, hogy felderítse a terepet. Hamar találkozik is egy kutyájával menekülő kisfiúval (inkább látszik kislánynak), akit se perc elkap egy csapat gonosz „kígyófej”, és egy templomba citálják, hogy majd feláldozzák egy hatalmas CGI kígyónak. Torres Dani persze közbelép, megmenti a fiút, ezzel tetézve a bolygó két királynője között dúló harc súlyosságát – Sumuru, akit a nép választott vs Taxan, aki pedig az örökösödési törvény szerint foglalta el a trónt. (Gondolom rájöttetek, hogy ez utóbbi lesz a gonosz némber.) E két kígyóistennő kezd tehát versengeni a „csillagemberért”, valójában azonban übergigászi szuperfegyveréért, meg hogy álljon át az ő oldalukra, és akkor majd jól jár. Bár, meg kell hogy mondjam, smároláson kívül aligha történik valami köztük. Ahogy lenni szokott, lassan kiderül Torres Dani és Oliver Platt igazi titka: szaporodóképes egyedeket keresnek, hogy fenntartsák a homo sapienst, mert valami csúnya génvírus kiirtott minden élőt közel s távol, ergó e bolygó az utolsó mentsvár, ráadásul sietniük kell, mert a planétájuk haldoklik…

Kezdetben veszettül hittem, hogy a film elején bevillanó igénytelen, tré óriáskígyó köré fog épülni a sztori (Boa in Space vagy valami hasonló), aztán rá kellett jönnöm, hogy kurvára nem érdekel senkit ez az impozáns hüllő. Az utolsó öt perces űrhajós attakolásán kívül szinte nem is tűnik fel az egész kilencven perc alatt, tehát nyugodtan vehetjük statisztának. Ahogy az elején említettem: harcos amazonok idióta fegyverekkel bohóckodnak, de leginkább semmit sem csinálnak, csak untatnak minket. Főszereplőink szimplán hősködnek, bevágnak egy-egy erőltetett dumát, de szintén semmi. Néha eldörren egy-egy lövés, ekkor jön a szupergagyi effekt, meghal valaki (vagy nem), de ami rohadtul idegesítő, az nem más, mint az ötpercenkénti földrengés. Ilyenkor az operatőr igyekszik minél idegbetegebb módon rángatni a kamerát, szereplőink pedig össze-vissza dobálják magukat, elesnek, homokot szórnak rájuk stb. Lomtár-gyanús, unalmas fos.

Értékelés: 5/10

eyescream

1991-es évben két önkéntes (Maks és Albert) vállalkozik arra, hogy egy tudós által feltalált hibernációs gép segítségével a tudomány fejlődését elősegítve, három évre lefagyasszák őket. A kísérlet túl jól sikerült, s mikor 2044-ben felébrednek, már csak nők uralják a világot. Ezalatt az 53 év alatt jócskán megváltozott a világ, s most, mint kísérleti patkányok figyelhetik az emancipálódott társadalmat, és annak minden rezdülését. Egy nagytesó által figyelt szobába zárva folyamatosan vizsgálgatják őket, majd Maks férfiúi ösztöneitől vezérelve letapizza, majd pedig megcsókolja Lamiát, a projektet irányító muffot. Csajszikámnak minden baja lesz ettől, nem tudja mi ez, ezért hát elindul megkeresni a legöregebb nőt a bázison. Egy 74 éves csoroszlyától aztán egy üveg baracklekvárért cserébe megtudja, hogy „mire valók a férfiak” – merthogy ebben a társadalomban a gyerekek ún. szűznemzéssel szaporodnak, vagyis saját maguktól ered az élet. Közben főhőseink megszöknek, és magukat „nővéreknek” álcázva próbálnak vegyülni, ráadásul több mint sikerrel, ugyanis az itt élő nők életükben nem láttak még férfit, ergó nem tudják megkülönböztetni maguktól – ritka röhejes rész ez amúgy, rajzfilmszerű zenével alávágva. Persze lebuknak, majd a Nőtanács elé citálják őket, ahol két lehetséges opció közül választanak: vagy likvidálják a semmirekellő hímeket vagy naturalizálják, magyarán kasztrálják őket. Srácok fergeteges módon persze megint megszöknek, minek közben Maks random smárolással ártalmatlanítja a nyomukba eredő őröket, haha! Üldözés során eljutnak egy torta-fetisiszta dekandens csoporthoz, ahol burleszkbe illő kaja-csata dominál az amúgy is tucatnyi fárasztó geg között. Lamia látszólag megpróbálja őket kijuttatni a bázison kívülre, ahol elvileg a sugárzás miatt semmi nem maradt életben, valójában azonban csapdába csalja őket. Emiatt aztán majdnem sikerült katsztrálni a srácokat, de álruhában aztán újra megszökteti őket, és ezúttal tényleg sikerül kijutniuk a bázisról. Némi Truman-showban is ellőtt csavarral aztán minden kiderül, a végén pedig mindketten abszolválhatnak egy L’oreál szexet, mert ugye megérdemlik. Majd pedig beindul a fiú-gyártás…

Filmünk sci-fi jellegét nem kell hótkomolyan venni – inkább amolyan kilencvenes évekbeli kelet-európai szocis próbálkozás. Itt most nem konkrétan a standardként megjelenő ruha nélküli hölgyek gazos muffjára gondoltam, inkább olyan momentumokra, mint a nők csálé egyenruhája, a bázisról való kijutásnál viselt alufóliával fedett asztronauta-dressz, de van egy nagyon komoly szocreál részt, amikor riadóztatják a női osztagot, mert megszökött a két jómadár. Ilyenkor a nők vízi csúszdán való lecsúszását, és metrón való utazását (aminél egyébként később még egy pac-mac játékot is betolnak mozgásukat szimulálva) érdemes megfigyelni! A negyedóránkénti kompjúteres bevágások amúgy is elég tökösek, haha! Amúgy még pozitívum, illetve hát nekem baromi bejött és szerintem kell is, az a retro-feelinges zene, ami mindvégig kíséri a filmet, néha egészen eklektikussá fajulva. Két főhősünk közül Maks hordozza magán a vígjátéki formulát (alighogy a hibernációból felébrednek, nem szarozik, egyből rágyújt + meghúzza a bekészített flaskát), Albert inkább a csendesebb, tartózkodóbb, figyelő típus. Csajok közül a legtöbb uniformizált lédi, néhány vetkőzik, de inkább díszletként vannak jelen, mint aktív szereplők. Ha pedig mindezek alapján kedvet kaptatok hozzá, ne habozzatok beszerezni!

Értékelés: 8/10

eyescream

Ha az előbbi elemeket okosan összefoglaljuk, kijön az, hogy tulajdonképpen egy videóra indokolt, rendkívül gagyi és ordenáréságban tobzódó, minimál költségvetés & maximál gore felkiáltással készült, csöcsökben gazdag rétegfilm az, amit az arcunkba kapunk. Ha másért nem, hát a kísérletezgetés okán érdemes beszerezni, de agypusztító következményekért nem vállalok felelősséget…

Sarah és barátja a susnyás közepén sátoroznak, mikor random módon megtámadja őket egy vérfarkas. Őt megsebzi, barátjának átharapja a torkát, végül a vodkával lelocsolt szörny is halálát leli. Sarah másnap az őrült bűnözőkre szakosodott női börtönében ébred tök pucéran, ahol a domina kinézetű nevelőnő hamar megmutatja mi itt a pálya. Először csak kikötözve inzultálja, majd az ilyenkor szokásos nyilvántartásbeli fotók elkészülte után csinál pár meztelen képet is, mert ugye a netre is kell valami, majd telefonálás közben csapatják meg kicsit árammal. Miután kiállta a próbákat, elvezetik a cellájába, ahol egy Rachel nevű csaj már várja, s welcome drinkként rögtön lehúznak egy-egy felest bizonyos műanyag étolajas üvegben tárolt tekilából. Este aztán megjelenik Sarah meghalt barátja – eléggé lestrapált állapotban – hogy figyelmeztesse őt a vérfarkas-létre, mely nem csak játék és mese. Patkányok koncentrált toborzása mellett állatias ereje is hamar megmutatkozik, amikor félbeszakít egy éppen kezdődő csajbunyót, és mindenkit szétver. Cellatársával ezért büntetésből kiteszik őket a sivatagba, ahol, mivel nincs elegendő víz, egymás izzadságát kezdik el tök logikusan lenyalogatni, természetesen félpucéran, wehehe! Következő este az egyik bunyóban rá igencsak megsértődött csaj az őr segítségével belopakodik Sarah cellájába, hogy ellássa baját, de csak a kettétépett bőrét találja… no meg a lányt, immáron vérfarkas alakban! Miután kitépi a rácsokat, egész este folyamatosan csak hentel a bestia. Olyan vérfagyasztó módokat választ halálnemül, mint a fejek véresre simogatja, vagy a belek szó szerinti kitaposása, de jónéhány üzekedő páros (férfi-női, illetve női-női) esik áldozatul ámokfutásának, mígnem leterítik egy kábítófegyverrel. A láncra vert Sarah ezután furmányos módon megszökik cellatársával, de ez a kint lét nem tart soká. A változatosság kedvéért újra visszakerülnek a börtönbe, s nem sokkal később ők lesznek a főszereplői – más néven a kikötözött látványosságai – a kezdődő dutyi-bulinak. Nem tudom, hogy működik ez, de Sarah megint levedli az egész emberi bőrét (!), aztán farkassá változva újfent egy pazar vérfürdőt rendez, amiben két csajon kívül mindenkit széttrancsíroz. Egyikük lelövi, de azért marad még egy roppant eredeti poén a végére…

Mit is mondjak?! Tiszta neo-grindhouse az egész film – öt percenként felvillanó csöcsök, amik gyakran szoftpornós leszbi-jelenetekben teljesednek ki, hatásvadász bélontás a lehető leginkább bagatell módozatban, béna színészekedés, röhejes akciók és még sorolhatnám filmünk erényeit, haha! Elképesztően tré holdas CGI se semmi, de vérfarkasunk kinézete már magában megér egy misét. Valószínűleg gyúrni járhat vagy legalábbis izombogyeszt szed, mert egész végig olyan testépítősen néz ki, hogy beszarás!! Másik dolog, amit vele kapcsolatban nem értettem: nem átváltozik, mint más értelmes filmekben, hanem minden alkalommal levedli és cafatokra szakítja azt emberi bőrét, ami reggelre ezek szerint újranő, mert abba ébred – hogy is van ez?! A szökéses jelenet (ahol amúgy nappal van) megint elképesztő: csak Sarah feje változik át, s ilyenkor piros szemet montíroznak neki, meg éles fogakat a szájba, kész. Amikor meg profilból mutatják – azonkívül, hogy baromi gagyin néz ki maszk – minden alkalommal, bárhol is van éppen, rácsokat látunk mögötte, szóval szintén kiakadásra érdemes motívum.

Értékelés: 5/10

eyescream

Mikor a horror-forgatókönyvírók bajban vannak, mi is legyen az újabb folytatás szuper koncepciója, egy potenciálisan ötlet azért mindig beugrik nekik: rakjuk át a cselekményt a jövőbe / az űrbe, egyszerűen zseniális!! Hogy csak néhány példát említsek: Dracula 3000, Hellraiser 4, vagy Jason X – láthatjuk, mennyire “sikerült” darabok…

Jövőben vagyunk egy speciális zsoldossereggel, akiket a szörnyű Lény elfogására képeztek ki – kb. annyira meggyőzőek, mint bárki a Csillagközi Invázió 2-ben. Leszállnak a célbolygóra, és rövid csatározás után kimentik a rútul sminkelt királylányt a gonosz kobold karmai közül. A poén kedvéért még lézerkardozik is egy keveset, de a végén törpénk mégis darabjaira robban. Egyik katona rögtön lehugyozza, amit nem kellett volna, ugyanis mikor az űrhajón később az egyik csajt meg akarja kefélni, a farkából hirtelen életre kel kobold! Meg ne kérdezzétek, hogyan került oda, tudja a tököm! Megbízójuk, Dr. Mittenhand (egy félkezű, ember felsőtestű, alul robot, de leginkább egy olyan gusztustalan paca, mint amilyen a Tini Nindzsa Teknőcökbe Krang, az Agy volt) meghosszabbítja a küldetésüket, amibe ők, a fémfejű parancsnokukkal együtt, némi prémium fejében bele is mennek. Közben gonosz manónk (teljesen felesleges és fárasztó monológjai után) egyre-másra nyírja ki a katonákat. Egyszer egy csajszi szitává lövi, de nem baj, mintha mi se történt volna, kinő a cipőjéből, és újra támad! Rusnya, robot-ember féllényünk, Dr. Mittenhand valami DNS-sel újra emberré akarja alakítani magát, de Leprechaun jóvoltából egy pók kerül a csodaturmixba, amitől a film további részében egy undorító óriáspókként vesz részt. Koboldunk kiszabadítja a királylányt, és gyorsan aktivizálja az önmegsemmisítő gombot, hogy peregjen az események. Végső harc közben a főhős csaj egy lézerrel véletlenül felnagyítja a koboldot, de sebaj, mert a társa gyorsan kinyitja az ajtót, és a végtelenül űr kiszippantja magával a MegaLeprechaunt, ami aztán kint végleg darabjaira robban. Akárcsak a pókszörny, miután találnak folyékony nitrogént, amivel lefagyasztják. Hát, ennyi lenne a borzadály.

Ezt a mega-hulladékot technikai szempontból a Dracula 3000-hez tudnám leginkább hasonlítani, mivel az űrhajó díszlete kb. három folyosó meg két szoba, amikor kívülről mutatják, akkor pedig egy primitív számítógéppel szerkesztett űrhajót látunk.  Szereplőink egytől-egyig nímand nullák, akárcsak szájukon kifingott mondataik. Ha nem intézte volna el őket a kobold, én tettem volna, de már a film legeslegelején, hogy ne folytatódhasson tovább ez az ocsmányság!! Érdekes például, hogy az űrhajón véletlenül akad egy törpe-méretű védőruha, de találkozhatunk még olyan fárasztóan szar jelenetekkel is, mint mikor egy tálcával szétlapítják az orvosnak a fejét, vagy amikor kobold koma megigézi a parancsnokot, mire az női ruhában elénekel egy dalt. Chucky dumáit se szerettem valami nagyon, Leprechaun-ét meg aztán egyenesen ki nem állhatom! Ezzel a filmmel egyedül talán a manót játszó Warwick Davis járt jól. Mi semmiképpen.

Értékelés: 3/10

eyescream

Azt gondolom mondanom sem kell, hogy a játékokból ismerős, Mishima Corporation körülötti intrikákat és a megjelenő sötét erőket el lehet felejteni, ugyanis a készítők a végletekig lebutították az egész történetet. 2039-re a világháborúk alaposan átformálták a bolygó kinézetét, illetve megszűntették a kormányokat is. A hatalmat a nagyvállalatok vették át, akik egy újabb sor háborúzás után békét kötöttek egymással, és azóta a Vasököl Szövetség keretein belül gondosan irányítják a világot. Észak-Amerikában székel a Tekken, Heihachi Mishima hatalmas cége, és éppen rá kerül a sor, hogy megrendezze a rendszeres harcművészeti világbajnokságot, amelyre minden cég elküldi a legbrutálabb harcosát, hogy legalább ilyen formában leverhessék riválisaikat. Heihachi azonban úgy dönt, ad egy esélyt az utca embereinek is. Aki legyőzi a kijelölt bajnokot, Marshal Lawot, az a közönség kedvenceként szintén részt vehet a bajnokságon.

Ebbe a brutális játékba kerül a fiatal Jin Kazama, aki ügyességének és anyjától örökölt harcművészeti tudásának köszönhetően tolvajként küzd a megélhetéséért egy tipikus cyberpunk lepratelepen, ahová azok kerülnek, akik nem nyaldossák valakinek a seggét az egyik cégnél. Azonban a szerencse elpártol tőle, ugyanis a vérszomjas Kazuya Mishima, Heihachi fia, a Tekken zsoldosaival, a Jackekkel megöli mind az orgazdát, aki vásárol tőle, mind az édesanyját. (megélhetési bűnözés enyhítő ok lett volna!) Jin, hogy bosszút állhasson Heihachin, beszáll a ketrecharcba Law ellen, és feltörli a padlót a kölyökkel.

A bajnokság megkezdődik, a résztvevők Jin Kazama, Eddy Gordo, Raven, Yoshimitsu, Sergei Dragunov, Miguel Rojo, Nina és Anna Williams, Christie Monteiro és Bryan Fury a Tekkent képviselve. Kazuyának feltűnik Jin ismerős harcstílusa, ezért nyomozni kezd a fiú után, és rájön, hogy srác az ő törvénytelen fia. Ezek után úgy dönt, végeznie kell vele. Ráküldi a Williams nővéreket, majd miután kudarcot vallanak, Yoshimitsut bízza meg, hogy halálos sérülést okozzon a fiúnak. Heihachi (amúgy Cary-Hiroyuki Tagawa alakítja, aki a Mortal Kombat Shang Tsungjaként ismerős lehet pár embernek) ezt megelégeli, azonban Kazuya átveszi a cég és a bajnokság irányítását, majd elrendeli az újabb szabályt: a küzdelmeknek halállal kell végződniük.

Átlagos, nem igaz? A Tekken, ahogy minden más igazán jó arcade sorozat is, azért ennél több potenciált tartogatott magában, de én már meg sem próbálom firtatni a készítők gondolkodásmódját. Az azonban tény, hogy Uwe Bollal ellentétben nem csak a játék és a karakterek neveit vették meg: a szereplők kinézete, a mozgásuk, a zene ismerős lehet mindenkinek, aki csak pár percet is játszott a sorozat valamelyik részével. Jin a félköríves rugásaival, Raven kinézete és stílusa, Yoshimitsu hadonászása a karddal, szinte teljes egészében a játékból lett kiemelve.

És ami még ennél is fontosabb: a film szórakoztató. Egyszer-kétszer még az is simán megnézheti aki az összes feldolgozást eredendő szentségtörésnek tartja. Nem olyan jó, mint Paul W. S. Anderson Mortal Kombatja, de majdnem megközelíti annak szintjét, és ez szerintem nagyon nagy szó a rengeteg fosadék adaptáció között. Nem rossz, kedvcsinálónak a játékhoz pedig tökéletes.

értékelés: 7/10

Zoo_Lee

A kisfilm történetét Jackson a rendezővel, John Landis-szel (’Egy amerikai farkasember Londonban’, ‘Alkonyzóna’, ‘Harapós nő’, stb.) karöltve agyalta ki, ami igazából elhanyagolható;

Michael a barátnőjével éppen hazafelé tart egy horrorvetítésről, amikor is jól megtámadják őket a zombik, akik eztán Jacko vezetésével megmozgatják fáradt csontjaikat, a csaj meg azon agyal, hogy csak álmodta-e vagy sem az egészet… Nade nem is ez a lényeg.

A lényeg a filmszerű képi világban, Rick Baker halálkomoly maszkmesteri munkájában és természetesen Michael Peters és MJ korszakalkotó koreográfiájában rejlik. Jópár egész estés zombifilm nem ér a nyomába a látványnak, amit itt összehoztak ebben a cirka 13 percben. A címadó dalon kívül kísérőzeneként Elmer Bernstein amerikai filmzeneszerző munkáját hallhatjuk, aki többek közt ‘A hét mesterlövész’, ‘A nagy szökés’ és a ‘Szellemírtók’ stb. zenéjét is jegyzi. Baker és Bernstein egyébként korábban már dolgoztak együtt Landis-szel épp az ‘Egy amerikai farkasember Londonban’ című filmen.

Külön érdekesség, hogy a narrátor szerepében a horror-veterán Vincent Price hangját hallhatjuk, aki többek közt olyan klasszikusokban szerepelt, mint ‘A légy’, ‘Ház a Kísértet-hegyen’ vagy ‘Az Usher-ház bukása‘.

Jackson nem bízott semmit a véletlenre és ez meg is látszik mindenen, amit kiadott a kezei közül; maximalizmusának ékes példája a ‘Thriller’, amit 1999-ben az MTV a ‘valaha készült 100 legjobb zenei video’ elnevezésű listáján az első helyre sorolt. Nem véletlenül.

Igazi klasszikus.

értékelés: 10/10

phobic23

Az új Crazies ugyanis tökéletesen elkerülte azokat a súlyos hibákat, amelyekbe elődje beleesett, szétzúzta a csontjait, felköhögte a tüdejét, és irtó ocsmány módon kiszenvedett. A legfontosabb: nincs nyeszlett katonás cselekményszál, ami már alapból hatalmasat emel a szinten. A hadsereg elleni kritika ugyan most is jelen van, csak éppen kevésbé nyíltabban, és ebből kifolyólag sokkal hatásosabb formában (hogy ezt hogyan értettem, majd később kitérek rá). Továbbá finomítottak a Trixie vírus tulajdonságain is. A történet ezúttal nem a hadsereg megjelenésének reggelén kezdődik, hanem néhány nappal korábban, amikor a fertőzés éppen elkezdte kifejteni a hatását Ogden Marsh városkájára. A forrásra és a fertőzés módjára is sokkal konkrétabb magyarázatot kapunk: hőseink még a történet elején megtalálják a mocsárba lezuhant katonai repülőt, ebből szó szerint kifolyólag pedig a fertőzés forrását, a vizet, ami egy farmergazdálkodásból élő kisváros esetében meglehetősen szar ügy.

A sztori alapjaiban véve azonban nem változott: Dutton seriff kénytelen lelőni egy embert a városi baseball meccsen, amikor az némán, fenyegetően besétál egy vadászpuskával a kezében a pályára. Mindenki azt hiszi, részeg volt, de a vérvizsgálat ezt meghazudtolja. Nem sokkal később egy családapa rágyújtja a házát feleségére és kisfiára, majd leül a lángoló épület elé és elkezd énekelni. Letartóztatják, de nem eszik, nem alszik, csak fenyegetően bámul ki a cellából. A városi gyászhuszár megtámadja az embereket egy fűrésszel, a helyi orvadászok pedig egy halott katonára és egy lezuhant repülőre találnak a mocsárban. A seriff próbál mindenkit figyelmeztetni, de ahogy az kivétel nélkül minden horrorfilmben lenni szokott, senki sem bagózik rá. Aztán megjelenik a hadsereg, halomra lőnek fertőzöttet és ártatlant is, a seriff azonban megszökik, hogy megtalálja várandós feleségét, akit a katonák bezártak egy tébolyultakkal teli épületbe. Majd ezután néhány barátjukkal megpróbálnak elmenekülni a városból, miközben a fertőzöttek és a hadsereg is vadásznak rájuk.

A katonákkal kapcsolatban, mivel nem kapunk a szereplésükkel külön cselekményt, lehetetlen azonosulni; ahogy szótlanul, lelketlenül végrehajtják a parancsokat és halomra ölnek mindenkit, ugyanolyan ijesztőek, mint a fertőzöttek, és ahogy korábban már írtam, a film így sokkal erősebb kritikát gyakorol a bakákra, akik valljuk be, egy valós helyzetben több, mint valószínű, hogy ugyanígy viselkednének. A fertőzöttekkel kapcsolatban viszont negatívum, hogy az eredeti legnagyobb előnyét (nem lehet tudni, ki a fertőzött, és ki az, akiben csak lappang a cucc) kivágták, legalábbis én ha meglátnék egy lerohadt arcú, sárga szemű fickót, akinek kidudorodnak a megfeketedett erei, biztos sejteném, hogy valami nincs rendben. Nem értettem, hogy ezt miért kellett így csinálni: biztos lesz, aki ezt a zombis kinézetet királynak gondolja, olyan is, aki le se szarja, és olyan is, aki az első fertőzött megpillantásakor röhögőgörcsöt fog kapni. A szereplők jelleme, a történet fordulópontjai meglehetősen klisések, de őszintén megvallva ez kicsit sem zavart, ugyanis a film egyszerűen szólva élvezetes volt, és pár apróság nem tudta elrontani. Aki szereti az igazán jó zombis filmeket, szeretni fogja a Tébolyultakat is, ugyanis ha jól tudom, az elmúlt években az egyik legkomolyabb ilyen típusú film. Kár, hogy az eredeti nem ilyen volt.

értékelés: 8/10

Zoo_Lee

Kezdjük azzal, hogy azt hisszük, Danny Boyle remekműve, a 28 nappal később volt az, ami először használt úgynevezett “fejlett” zombikat. A Crazies ebből a szempontból alapos meglepetésben részesített, ugyanis itt sem az akkoriban szokványos fertőzöttek szerepelnek. A vírus nagyjából két nappal a fertőzés után kinyírja a delikvenst, viszont amíg ez a két nap le nem telik, a fertőzött őrjöngő, emberi mivoltából kivetkőzött, sárgaházba való vérszomjas elmebeteggé változik. Viszont a rajtuk eluralkodó őrület fajtájának megfelelően egyszerűen kábultan sétálhatnak az utcán, vagy kommandósnak képzelve magukat, fedezékből, fegyverrel irthatják a normális embereket, vagy akár egymást is. A vírus ráadásul bármilyen módon a szervezetbe kerülhet, be lehet lélegezni, nyílt seben keresztül bejuthat, benne lehet az ivóvízben, ráadásul a hosszú lappangási idő miatt nem is biztos, hogy ki az, aki már fertőzött, és ki az, aki még normális. Ráadásul az őrülethez nem is feltétlenül szükséges a vírus: a paranoia, és az átélt borzalmak hatására bárki bekattanhat. Remek alapötletnek hangzik, ugye? Kár, hogy az egész elbukik a megvalósításon… ami egyúttal azt a hitemet rengette meg, hogy Romero anno csak jó filmeket adott ki a keze alól.

A film tehát azzal indít, hogy egy pennsylvaniai kis városkában elszabadul a hadsereg által fejlesztett biofegyver, a “Trixie”, és sorra elkezdi közveszélyes őrültekké változtatni a lakosságot. A katonák szinte rögtön meg is jelennek, védőfelszereléssel, védőoltással (amivel csak magukat oltják be), és karantén alá vonják a várost, amíg a vírus készítői megtalálják az ellenanyagot. Főhadiszállásnak az orvosi rendelőt használják, laboratóriumnak pedig a közeli gimnáziumot. A rendelőben dolgozó nővérke, Judy, azonban megpróbál szerezni a vakcinából a barátjának, Davidnek, hogy együtt elszökhessenek a városból a teljes elszigetelés előtt. Azonban pont amikor találkoznak, a katonák elkapják őt is, Davidet is, és a David munkatársát, Clanket is. Hamarosan az egyik páncélozott járműben találják magukat más városlakókkal együtt, akiket a karantén felé visznek, azonban néhány szerencsés véletlennek köszönhetően el tudnak szökni egy pasassal, és a lányával együtt, hogy megpróbáljanak kijutni a városból. Ez azonban annyira nem egyszerű, hisz ők is sorra fertőződnek meg a vírussal, a sereg a nyomukban van, és a kérdés is felvetődik: mi a jobb, engedelmeskedni, és megbízni a gázmaszkosokban, vagy folytatni a reménytelennek tűnő menekülést.

A Crazies egy egész jó film lenne, viszont amint már említettem, a megvalósításon teljes egészében elbukik. Tulajdonképpen nem más, mint egy majdnem két órás propagandafilm, ami mást sem hangoztat, csak hogy a sereg rossz, a hadsereg nem törődik az emberekkel, csak az állam és a politikusok érdekeivel, a katonák elől épeszű embernek menekülnie kell… értem én, hogy Romero minden filmjében van egy kis társadalomkritika, de ami sok az sok. Ennek a filmnek semmi más mondanivalója nincs, mint hogy az amerikai hadsereg a sátán földi megtestesítője. Mellette minden más háttérbe szorul, így a még egész jónak mondható túlélős-menekülős cselekményszál is. Ez a háttérbe szorulás a film felépítésén is jól látszódik: ha jól számolom, a végtelenül unalmas, hadsereg, és háborúellenes szálak nélkül a film nagyjából egy órás lenne. Gondolom, ez a nagy “gyűlöld a fegyvereket” életfelfogás ott a 70-es években, Vietnám után egy nagyon fasza dolog volt, kajálta is a sok hippi, de mai szemmel nézve borzasztó unalmas. És igazából az unalom ennek a filmnek az igazi rákfenéje: a katonás párbeszédeken az ember alapból elalszik, de a túlélős szálon is többször percekre leáll a cselekmény. Borzalmas. A másik igazi mélypont az audió. A zene szörnyű, az újraszinkronizálást pedig szerintem egy minimum 200 négyzetméteres, alumínumfalú szobában végezték, ugyanis csak ez adna magyarázatot arra, hogy miért nem lehet érteni semmit, amit a szereplők mondanak. Értem, hogy ezzel az effektussal akarták megoldani, hogy a katonák hangja egy kicsit torzuljon a gázmaszk mögül, de nem érdekes, ott is nevetséges, ráadásul többször a rendes szereplők hangja is ilyen. Viszont ez egy idő után nem is zavart, mert rájöttem, hogy felesleges odafigyelnem a szövegekre. A katonák mást se mondanak, mint hogy “Ezt kell tennünk.”, “Ez a kötelességünk.”, meg hogy “Ez a hadsereg dolga, ne foglalkozzanak vele.”, a túlélőknek pedig minden mondata olyasmi, hogy “Túl fogjuk élni.”, “Bízz bennem, sikerülni fog.”

Az effektek is gagyik, a fegyvereké a kedvenceim. Ezeket a klasszikus petárdás módszerrel oldották meg, de ha jól sejtem, párszor besült a cucc, mert néha egy egyszerű mezei gépfegyver lövése akkorát szól, mint egy kisebb gyalogsági akna. A színészekről pedig már ne is beszéljünk, egytől egyig borzalmasak, az is poén, hogy a statisztáknak valszeg nem mondta meg senki, hogy ne bámuljanak bele folyton a kamerába. Tehát alap dolgokon, a film a legalapvetőbb dolgokon vérzik el teljes egészében. Felállítottam azt a kis elméletet, hogy ez a film azért ilyen rossz, mert egy csapat marihuánás hippiből állt a stáb. Most teljes őszinteséggel: George A. Romero, a zombifilmek koronázatlan királya, erre lett volna képes 5 évvel azután, hogy megalkotta minden idők egyik legjelentősebb kult-horrorját, az Élőhalottak éjszakáját? Komolyan, a nevetgélő őrültek, a borzalmas vágás, a hangok… tuti, hogy az egész stáb be volt állva, mint a cövek a készítés alatt. A szomorú pedig az, hogy a film néhány ponton tényleg próbálkozik, és tényleg akár jó is lehetett volna. Van például egy jelenet, ahol a katonák küzdenek egy kisebb csapat felfegyverzett őrülttel. Míg a katonák szervezetten céloznak, lőnek, visszavonulnak, addig az őrültek közül van, aki Rambo módra üvöltve lő mindenre, ami mozog, más egy hatalmas vasvillával harcol, míg egy harmadik csak egy seprűt tart a kezében, és vigyorogva sepreget maga körül. Igazi morbiditás, fantasztikus jelenet, ilyenekből kellene állnia az egésznek! De nem. Ez az elbaltázott szörnyűség Romero munkásságának a mélypontja, még a mostani eresztései is jobbak ennél. Csak abban tudok reménykedni, hogy a remake jobb lesz.

értékelés: 3/10

Zoo_Lee

Egyedül a rekeszizmom sínylette meg ezt a filmet, néhol visszakellett tekenem, mert nem hittem, hogy azt látom, amit…

A sztori rettentően elmés; ‘72-ben néhány agybajnok felkúszik cirka öt kilóméterre a Himalájára, hogy a saját barlangjában fingassák meg a jetit, a jeti meg jól megvacsorál belőlük. Ez a film első jelenete és abszolút, de totálisan semmi köze nincs a továbbiakhoz, csak max. annyi derül ki belőle, hogy a jetibácsi már nem mai gyerek, és rohadtul bepöccen, ha belepik a pecóját. Valahogy így:

Hirtelen a jelenben vagyunk egy repülőgépen, valami amcsifoci csapat utazik Japánba játszani vagy mi a tököm, már itt kezdtem elzsibbadni a semmitmondó párbeszédektől, mikoris a pöpec kis CGI-repülő egy pöpec kis CGI-viharba kerül, hegynek csapja a szárnyát, aztán egy pillanat múlva meg már csak a csupasz géptest zuhan, a farka sincs meg, az emberek röpködnek, aztán földet ér a gép. Furcsa mód vagy halott valaki vagy haldoklik vagy 1db horzsolással megússza a homlokán / arcán. Olyan, hogy törés, vagy nem halálos, de súlyosabb sérülés nincs. Ellenben van kötelező fekete és kötelező sárga. …Valaki mondja már meg, egy 50 kilós nő mit edz egy rögbicsapaton? El tudom képzelni… Na mindegy. CGI-tűz, CGI-hó, meg néha CGI-barlang meg CGI-jeti, mikor a kis szörmók SPM-fokozatra kapcsol. Ja, és 5700 méteren mindig süt a nap, de legalábbis a vihar már sehol, ami földhöz passzintotta a röpcsit. Pulcsi, pokróc elég, ha oda indulnátok túrázni, de csokit vigyetek eleget, nehogy nektek is órákat kelljen moralizáni az emberhús fogyaszthatóságán. Egyébként tudtátok, hogy ilyen magasságban cirka 5 napig el lehet lenni néhány szelet csokival meg reggeli harmattal, és még a borosta se’ serken? De úgy ám.

A jeti meg közben garázdálkodik. Sebaj, legalább kevesebb hullát kell a végén elhantolni… már ha bárki is foglalkozik ilyesmivel…

Két manus elindul megkeresni a tartalék rádiót, ami a gép farkában volt bespájzolva, azt meg ugye elhagyták még annó a becsapódás előtt egy negyedórával, de nem gáz, mert pár órányi járásra ráleltek a roncsok között, múúködött is, csak az a fránya térerő… Jéé, jetibarlang! Egyik cim-cim-cimborából jetitáp lett, de sebaj, a leszakadt kezével még simán sínberakja a spanja a törött lábát. Na mondjuk ez poén… :)

Hát a felmentősereg az külön szám. Ketten, elindulnak, a helikopáter lecsapja őket a hóba, mondván ez neki magas, menjenek tovább gyalog. Azok ketten kitávcsövezik a túlélőket és vigyorogva konstatálják, hogy három nap és odaérnek… gyalog. Útközben találnak ezt-azt, valahogy így:

- Nem vagyunk egyedül!
- Honnan tudod?
- Két bal láb!

Zseniális. Mint ahogy a hétmérföldeseket szökkenő jeti, aki éjszaka nem megy utánuk, had sátorozzon a jónép, megvárja míg reggel útra kelnek. Szegény buta jeti. Hát miért borigatod azt a roncsot, mikor hiányzik az oldala, be is mehetnél rajt’…? Amúgy meg tökmindegy, úgyse’ futnak el, leginkább csak állnak és jajjveszékelnek. Apropó, sose hajigálj felbőszült jetit hógolyóval, mert így járhat… az asszony:

De előkerülnek itt a jó öreg Mortal Kombat-os kivégzések is, mint a szív kitépés vagy a saját letépett lábával való agyonpüfölés… igazi gyöngyszemek.

Én már meg sem lepődök azon, hogy a hegyimentős manus rádiója (aki egyébként szerintem felettébb hasonlít MC Gőz-re ;) térerő híján hasznavehetetlen, csak épp mikor a jetibarlangból menekítik a királylányt, akkor szólal meg, és utána se többet… Aztán jön a lavina… mindenkit kikerül, a majomember meg úgyis kiássa magát alóla. A helikopáter meg persze pont a végére ér oda, mikor már örülünk a heppiendnek.

Tanulság: szakadék szélén ne ugorj csukafejest egy jeti (mer’ több is van ám!) mellkasába, ha nem akarod, hogy rángasson a cipődnél fogva, miközben félkézzel lógsz egy korhadt ágról. A sült emberhús szaga meg mint a csirkéjéé.

Egyszer nézhető.

értékelés: 3/10

phobic23

Az autodidakta stop-motion mágus keze alól már számtalan animációs szösszenet került ki, ilyen meg olyan fesztiválokon szerepelt a neve, csilliónyi kattintást jegyezhet a youtube oldalán, én mégis úgy gondolom, inkább rendeznie kellene, méghozzá nagy tételben, mert bitangjó egész estés filmet tudja tető alá hozni. Nade mindegy is….
‘A bohóc’ durván tíz perces, mégsincs az embernek hiányérzete, ebben a hosszban is kerek egész. A kisfilm hangulata bár sötét mégis már a címszereplő puszta léte is mosolyra késztet. Felejtsük el Stephen King ijesztő bohócát vagy akármelyik cirkuszi mázoltképű idiótát, ez valami egészen más, és erről az a Dominique Pinon gondoskodik, aki jónéhány filmben bizonyította már tehetségét (többek között olyanokban, mint Delicatessen, Elveszett gyerekek városa, Alien 4., Amelie csodálatos élete, stb.). Pinon valósággal lubickol a szerepben, mintha nem is játszana, csak magát adná, egyszerűen zseniális.

Maga a film szerény kis kamaradarab, a bohócon kívül alig néhány szereplő, statiszta tűnik fel, ők is inkább csak asszisztálnak Pinon-nak, de ez is bőven elég.

Az operatőri munka pazar, az aláfestő zene pedig felemelő és magasztos, éles kontrasztban áll a képekkel és a történettel, de pont ettől annyira lehengerlő.
Mindent öszevetve azt tudom mondani, hogy ez egy igazán jól sikerült kis kurtafilm, a címszereplő karakterét pedig szívesen látnám akár egy képregénysorozat hasábjain is a jövőben… :)

Akinek van fölös tíz perce, az kattanjon IDE. Mindenkinek ajánlom.

értékelés: 10/10

phobic23