Erről a nem túl ismert, klasszikus lengyel sci-firől először egy kereskedelmi rádióban hallottam, méghozzá Puzsér Róbert A hét mesterlövésze című, koncepcióját tekintve időtálló filmekkel foglalkozó műsorában, azon belül pedig a disztópiák (más néven: antiutópiák) című tematikája kapcsán. Alig pár szót kellett ejteniük erről az 1984-ben készült, az akkori rezsimet is bújtatottan kifigurázó filmről, egyből tudtam, hogy nekem muszáj beszereznem.
Profánul csak annyit mondok: She-wolf movie. Nem egyébről van szó kérem szépen, mint a vérfarkasos horror, az old-skool női börtönfilmek, valamint a nyálcsorgatásra kiválóan alkalmas szoft-pornó elemek felhasználásával készült, tipikus grindhouse-jegyeket is magán viselő, meglehetősen elborult alkotásról. (tovább…)
Kíváncsi vagy a pokolra? Tudni akarod, milyen érzés lehet, akár csak egyetlen percet is eltölteni ott? Mesélek neked a pokolról. Nem feltétlenül kell a lángoló kéngödörre gondolni, ahol a villássegű vörös fickó a képedbe röhög, mert elcseszted. Nem, a pokol lehet egy vetítőterem is. Egy vetítőterem, ahová nem akarsz beülni. Ahol tudod, hogy valószínűleg mindenki jól fog szórakozni, téged leszámítva. Egy pillanatnyi kín is jelentheti az örökkévalóságot. Akkor mit jelenthet két teljes órányi? (tovább…)
Úgy látszik, nemcsak a Teeth (Mély Harapás) alkotóit hódította meg a vagina dentata – köznapi nevén: fogakkal rendelkező punci – mítosza, ugyanis beteg lelkületű japán kollégáknál is készült egy hasonló kaliberű csemege. Nyilván nem kell külön ecsetelnem, hogy ez a kis egyórás, amatőr jellegű, szoftpornóval átitatott filmipari termék ez előbb említett koncepcióval mennyire elmeroggyant tud lenni…
Eddig még nem jutott hozzám horror-pornó keverék – na jó, hazudok: a Szex-Parazita aka Gyilkos Punci kivételével; nemsokára erről is kanyarintok valamit, mert véleményem szerint egészen pofás kis cucc! -, így nem is támasztok hatalmas követelményeket e műfajjal kapcsolatban, haha! Szórakoztasson és kész. Erre a magasztos célra pedig kitűnő választásnak tűnt a Texasi Láncfűrészes Gyilkosság ruhátlan változata… (tovább…)
Az egyik srác említi a filmben, hogy a leszboszi vámpírok után a következő (megfilmesítendő) rémségek a buzi farkasemberek lesznek. Ahogy mostanság ömlik a nyakunkba mindenhonnan az audiovizuális szar, egyáltalán nem csodálkoznék ezen, egyedül az nem világos számomra, mégis ki lenne a célközönség?! Visszatérve írásom tárgyához – ami inkább csöcsörészős vígjátékok zsánere fele tendál – a kliséi ellenére is üdítő kivételnek látszik a mostani, Zombi Sztriptíz és hasonló fostalicskaságokban bővelkedő felhozatalban. (tovább…)
Különböző okok miatt úgy alakult, hogy két nappal a premier után sikerült megnéznem az Alkonyat című vámpíros-romantikus film folytatását, az Újholdat. Namost, ha az előző részhez negatívan álltam hozzá, akkor erről már ne is beszéljünk. Személyes vélemény, hogy egyszerűen gusztustalan a felhajtás, amit a franchise körül csapnak, szombaton mentem el megnézni a filmet, de már kedd délután le kellett foglalnom a jegyeket. Ráadásul csütörtökön, amikor az első hivatalos (nem éjféli, premier előtti) vetítés kezdődött, ott voltam a mozi környékén, és megállapítottam (tovább…)
11.05Nekromantik (1987)
Civakodó pár hajt az éjszakában. A térképpel szerencsétlenkednek. Civódásuk nem tart sokáig, balesetet szenvednek. A kép elsötétül, nyugtalanító dallamok szólalnak meg, majd hatalmas betűkkel beúszik a képbe a film címe, frappáns egyszersmind morbid szójáték… Másnap életunt eltakarító brigád szedi össze a férfi és a nő maradványait, közülük is szemmel láthatóan a legéletuntabb Robert (Daktari Lorenz). A nem túl eszményi munkafolyamat bemutatása nem is túl életszerű, ám ettől csak még visszataszítóbb. (Gumikesztyű nuku, a testeket pedig hullazsák helyett mezei szemeteszsákokba tuszkolják bele.) Nagyszerű nyitány, horror mesterfokon. (tovább…)
Tegye fel a kezét, aki még sohasem hallott Murnau híres fekete-fehér Drakula feldolgozásáról, a Nosferaturól! Aki nem tette fel, az szégyellje magát, hiszen az egyik legelső horrorfilmről volt szó, aminek felújításai/újrakiadásai iránt még mai is nagy az érdeklődés. Ezt semmi sem jelzi jobban, mint hogy cirka egy éve nálunk is újra kiadták egy takaros kis fakoporsóban, A Vámpír árnyékában c. Malkovich remekművel együtt. (tovább…)
Ismét egy horror műfajtól kissé elütő filmről írok kritikát, de úgy hiszem, a vámpíros téma miatt végül is idevág, nameg ezzel a filmmel (és könyvvel) úgy elvan mindenki mostanság, hogy úgy gondoltam, ideje utánanéznem egy kicsit ennek a mostani toplista-éllovasnak. Amikor tavaly ősszel átböngésztem az év vége felé közelgő nagy filmek előzeteseit, felfigyeltem az Alkonyatra, ami egy akkor magyarul még nem kapható vámpíros könyv feldolgozásának készült. Az előzetes nem tűnt rossznak, sötét szerelmi történet vámpírokkal, úgy gondoltam, ez vagy egy egész jó kis film lesz, vagy valami óriási nagy sz*r. (tovább…)
Azt hiszem a Gonosz Halottak trilógia kevese azon horrorfilm sorozatoknak, amelyet nem sikerült elrontani. Hogy őszinte legyek, nem is nagyon jut még egy ilyen az eszembe… a Démonok első két része zseniális ugyan, de a harmadik (Demons 3: The Ogre) csapnivaló. A “Return Of The Living Dead”-et már a második résznél elcseszték, a “Texas Chainsaw Massacre”-t pedig meg kellett volna hagyni trilógiának (húúú de borzasztó szar az a negyedik rész, istenem…), a Hellraiser-t úgyszintén (ez utóbbi filmnek majd jön valamikor az új része; remélem az SOKKAL jobb lesz). (tovább…)
Van olyan forgatókönyvíró, akit egyszerűen nem lehet feltartóztatni, ha saját mocskának véget nem érő terjesztéséről van szó. Oké, hogy Don Mancini 1988-ban megírta Csáki (A Gyilkos Baba) frenetikus keletkezéstörténetét, és csináltak belőle egy Gyerekjáték névre hallgató közepesen rossz, állítólagos „kultfilmet”, amin felnőttünk – de itt akár vége is lehetne. Ám az „opus” folytatódik, méghozzá öt, egyre gárgyultabb részen keresztül, s mikor már azt hinnénk, alulmúltabb és gyökerebb nem is lehetne, hirtelen megjelenik a vásznon a gyereke; hát beszarás! (tovább…)
Nem is tudom, létezik-e Fulci mellett még egy akkora kult figura, mint az 1970-től alkotó Joe D’Amato. 1999-ben bekövetkezett halála óta is rengeteg rajongója van, a szintén abszolút kult Necro Files című filmet pedig egyenesen az ő emlékének ajánlották a készítői. Joe papa (eredeti neve: Aristide Massaccesi) alapelvei a következők voltak: 1. egy film legyen olcsó 2. vonzzon sok nézőt, szóval legyen minél ellentmondásosabb 3. hozzon jó sok pénzt, azaz lehetőleg horror vagy pornó legyen. (tovább…)
1980-ban még nem volt túlságosan ismert filmes körökben (meg úgy egyáltalán) Richard Elfman neve, és ez bizony az elmúlt huszonhét évben sem változott. :) Pedig ez az úriember akkor létrehozott valamit, amit elég nehéz néhány szóval jellemezni. Valamiféle zenés mulatság ez, de egyáltalán nem a Pomádé vagy az Ének az esőben stílusában (akkor már inkább Rocky Horror, egy csipetnyi Rózsaszín flamingókkal – bár ez utóbbi nem musical). (tovább…)
Hard Candy: a kiskorú lányok egyezményes neve az internetes szlengben. A pedofilizmust elég kényes dolog filmen boncolgatni, azonban rendre felbukkan egy-egy művész-köcsög, aki megteszi. Többféle oldalról meg lehet fogni a témát, lehet csinálni horrort, szerelmi drámát némi homoerotikával fűszerezve (lásd L.I.E., a legmegkapóbb pedo-film ever!!), vagy fordulatokban gazdag, lebilincselő pszichothrillert nyakonöntve hitchcocki suspense-el és idegőrlően izgalmas sztorival. (most azér egy kicsit túloztam, de jó ilyen fasza mondatokat írkálni!) (tovább…)
05.31Necromania (1971)
Különböző helyeken több alkalommal méltattam már Ed Wood munkásságát, és a Plan 9 után nem is hittem, hogy még nagy meglepetéseket tartogat számomra ez a kiváló ember. Az Orgy of the Dead azonban rendesen rácáfolt erre, én pedig ismét becsaptam magam: “abszolút mélypont a kategóriában” – írtam a filmről még tavaly novemberben. (tovább…)
Ausztrália egy beltenyészetéről híres kis város kína alatt, és Kanada után a másik legnagyobb fogyatékoskészlettel rendelkező ország. Mint ilyen, elképzelhetetlen mennyiségű fost ont a világra, ennek egyik díszpéldánya a Tövismadarak című romantikus tv-dráma-sorozat, amelyet nagy sikerrel vetített kis hazánkban is a tévé eggy. (Krokodil Dundee-t ugye meg se kell említenem, mondjuk mostmár megemlítettem.) (tovább…)
