Klasszikus. A német expresszionista némafilmek ezen gyöngyszeme mindmáig előkelő helyet foglal el a kedvenceim között. Caligari világa sötét és torz; a szinte alaktalan épületek, ajtók, folyosók, háztetők kavalkádjában a fények és árnyak játéka kiragad minket kényelmes fotelunkból és egy álmos kisváros, Holstenwall utcáin találjuk magunkat, ahol a karneváli forgatagban egy nem éppen bizalomgerjesztő cilinderes figura hirdeti fennhangon filléres attrakcióját. (tovább…)
Bela Lugosi is dead…UNDEAD UNDEAD UNDEAD. Csendül fel a kiváló Bauhaus sláger a dobhártyáimon, méghozzá egy bizonyos David Bowie hangszálaiból. Hiába na, már ők is tudták, hogy nemeztünk legnagyobb Bélája örök és elpusztíthatatlan, és nem csak az ereiben csörgedező vámpírvér tette azzá, hanem halhatatlan filmes klasszikusai is. Bár szegény Lugosi élete nem éppen rendezettségéről és példamutatásáról volt híres (gondolok itt alkoholizálására és kábítószer problémáira) köztudottan neki szánták anno az 1931-es James Whale féle Frankenstein filmben a főszerepet, amit ő „hangosan” vissza is utasított (tovább…)
Frankenstein gonosz szörnye nem csak a 30-as években volt népszerű, hanem az utána következő évtizedekben úgyszintén. Volt már menyasszonya, háza, fia, találkozott a Vérfarkassal, pont szelleme ne lett volna? Nem kell beszarni, volt ám neki az is. Ahhoz, hogy Frankenstein szellemével találkozzunk csupán 1942-be kell visszamennünk, ekkor készült ugyanis az Erle C. kenton által fémjelzett Ghost of Frankenstein című kultikus eposz (ez volt a rendező első ám nem utolsó Frankenstein filmje). (tovább…)
Kicsit sem túlzok, ha azt állítom, hogy a Frankenstein filmek voltak a Universal horror szcénájának koronakövei. A leghosszabb sorozat a mesterséges szörnyé, és igen szép sikereket is tudhat magának… az első két rész. James Whale a Frankenstein menyasszonya után cirka egy filmet készített a stúdiónak, majd egy komoly összeszólalkozás után elhagyta a filmkészítés fellegvárát. A producereknek azonban már akkoriban is csak a pénz számított, ezért nem hagyták a Frankenstein-szörnyet a fiók mélyén, egyszerűen rábízták egy kevésbé ismert rendezőre. (tovább…)
James Whale Frankensteinje hatalmas sikert aratott minden téren. A közönség imádta, a stúdió könyörgött a folytatásért. Viszont Whale az a fajta rendező volt, aki nem szerette a futószalag-gyártást (ezt a gondolkodásmódot átvehetné néhány mai filmes is, például a Fűrész sorozat készítői), és hogy megpróbálja erről az ötletről lebeszélni a stúdiót, készített egy filmet egy láthatlan emberről, aztán egy másikat egy öreg sötét házról, a fejeseket viszont ezeknek a sikerei sem hatották meg, és nem tettek le egy újabb Frankensteinről. (tovább…)
07.19Ape Man (1943)
Valószínűleg nem kell feltétlenül magyarnak lenni ahhoz, hogy a klasszikus horrorfilmek őrült tudósát kapásból Lugosi Béla karakterével kössük össze. Én sok Lugosi filmet láttam, és azokban az öreg nemegyszer alakított tudóst – pedig amihez nekem is szerencsém volt, az csupán a töredéke Béla teljes filmes termésének. Többek között az 1943-as Ape Man c. filmben is ebben a szerepben üdvözölhetjük Béla új, a szokásosnál sokkal szőrösebb arcát. (tovább…)
Egy évvel azután, hogy a második Frankenstein-film sikert aratott a mozikban, a Universal úgy határozott, folytatást készít egy másik filmnek is, a Drakulának.
Azonban akkoriban született egy megállapodás a filmstúdiók által, aminek a lényege nagyon röviden annyi volt, hogy a színészek nem szerepelhettek a nevük által fémjelzett film folytatásában is (Karloff-fal kapcsolatban valahogy sikeresen felrúgták ezt a szabályt, elvégre ő 3 Frankenstein filmben is eljátszotta a szörnyet). Ez tehát egy dolgot jelentett: Lugosi Béla, a színész, aki sokaknak a tudatába Drakula grófként égett be, nem játszhatta el többet Drakula grófot! (tovább…)
Frankenstein. Ez a név először a 19. század elején jelent meg, és mind a mai napig eszébe juttatja minden valamire való horror rajongónak a hullákból összerakott szörnyet, az őrült tudóst és a szikrázó laboratóriumot. (akinek meg nem, annak sipirc innen, és csak ilyen irányban való továbbképzés után növelje az oldal látogatóinak számát!) Ennek fényében választottam ezt a filmet első horrorfilm bemutatóm alanyául. (tovább…)
A Filmmúzeumon is ment a Láthatatlan Kísértet című Lugosi-film… Itt már azért kicsit több szerepet kapott Béla, mint a Halálos Rémületben, és meg kell hogy mondjam, “jobban” is alakít ebben a filmben. A történet se olyan érthetetlen baromság, sőt, egy kicsit még izgi is. (Najó ez lehet hogy túlzás :)) (tovább…)
Biztos sokan találkoztatok már – akár a netet bogarászva – olyan filmes megapackokkal, melyek néhányezer forintos árért cserébe mázsaszámra zúdítják a kedves vásárlóra a jobbnál jobb filmeket. Ezek a csomagok szinte minden esetben “public domain” státuszban lévő filmeket tartalmaznak, ami azt jelenti, hogy az ingyen terjeszthető (nem pont olyan mint a freeware, hisz’ ez csak attól kezdve ingyenes, miután a szerzői jog a törvény erejénél fogva idővel megszűnik), és hát mondanom sem kell, hogy ezek az alkotások javarészt nézhetetlenül szarok. Persze azért akadnak köztük meglepően szép darabok, mint például a mindenki által ismert, Romero-féle Night of the Living Dead, vagy a témájában nagyon hasonló The Last Man on Earth című Vincent Price klasszikus. (tovább…)
Pár hete adta le a Filmmúzeum ezt az alig több mint 1 órás szart, a Halálos Rémületet. A film fő attrakciója Lugosi Béla (lenne), de az ő jelenléte sem emeli túlzottan a “mű” színvonalát. Ez egyébként Lugosi első és egyetlen színes filmje.
A sztori eléggé zavaros… amit én ki tudtam belőle venni: van egy ház, ami régen elmegyógyintézetként működött, itt él egy doki, a lánya, meg a lányának a faszija. Van egy privát zsarujuk is, ez egy ilyen idióta csóka, mindig hullát keres, hogy kideríthesse ki ölte meg, és visszavegyék a rendőrséghez. Egy szép napon betoppan hozzájuk egy vén pöcs prof (Lugosi személyesen), és a segédje, Indigo, aki egy törpenövésű csákó, és süketnéma. (tovább…)
Vérfarkasos gyűjteméynemben akadtam rá a King of the Zombies-t, és a Devil Bat-et is jegyző Jean Yarbrough által készített Londoni farkasnémberre. A filmhez elég optimista módon álltam hozzá, mert a Londoni vérfarkas (amiről én ostoba módon azt hittem, hogy a film előzménye) szerintem egy egész tűrhető kis horror volt, egyszer meg tudta nézni az ember, nem volt vele semmi gond. Azonban cikkem alanyában majdnem akkorát csalódtam, mint a Drakula lányában, és egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ez a film hogyan jön a Universal klasszikus horrorjaihoz? (tovább…)
Miután megtekintettem a Drakula lánya című slejmet, szinte félelemtől remegő kézzel nyúltam bele a vastag díszdobozba, és vettem ki onnan a Drakula fia feliratú lemezt. Lugosi ismét sehol, a grófot ezúttal Lon Chaney Jr. alakítja, a neten nem írnak róla semmit… biztató előjelek…
Az egész sztori ugrik egy jó nagyot. A helyszín ezúttal Amerika, Mississippi. Nyitásként egy ünneplő családot látunk, akik a barátaikkal várják az idősebb lány titokzatos erdélyi ismerősét, Alucard grófot. A lánynak mellesleg vőlegénye van, úgyhogy nem igazán értettem, miért várja még ő is ilyen boldogan, ennek a kelet-európai jóbarátnak az érkezését. (tovább…)
Mivel az előző Bride of Frankenstein kritikám során többször is megemlítettem James Whale másik halhatatlan klasszikusát, a Láthatatlan embert, kézenfekvőnek tűnt, hogy mostani cikkemnek ez a film legyen az alanya.
A Láthatatlan ember készítése körül anno volt egy kis probléma: az író, H. G. Wells még élt, és nem igazán bízott a Universal filmeseiben, miután szépen elkúrták a Dr. Moreau szigete című könyvének feldolgozását. (a film címe The Island of Lost Souls, és a képeket eltekintve klasszikus trash lehet, az egyik főszerepben Lugosi Bélával – ergo valószínű, hogy még hallani fogtok róla az oldalon.) Wells tehát aggódott a készülő film miatt, de a stúdió fejesei megoldották az egészet egy huszárvágással: a film eleje szinte egy az egyben a regényt követi, és később is előfordulnak ismerős pillanatatok/motívumok, de maga a történet lényegi része, a végkifejlett teljesen más irányba haladt. (tovább…)
Ha Lugosi minden idők legnagyobb Dracula-ja, és Boris Karloff minden idők legnagyobb Frankenstein szörnye, akkor minden kétséget kizáróan Lon Chaney Jr minden idők legjobb Wolfman-je. Az 1941-es klasszikus farkasember ábrázolása a horror rajongók lelkében máig mély nyomot hagyott. Ám azt kevesen tudják, hogy nem ez volt az első farkasemberekkel vagy vérfarkasokkal foglalkozó film (mint ahogyan Lugosi sem az első Dracula volt a vásznon, de az fix, hogy a legjobb!). 1935-ben ugyanis Stuart Walker a Universal stúdió megbízásából elkészítette a Werewolf of London című filmet, amelyre egyébként Boris Karloff-ot szerették volna leszerződtetni Lugosi “nemzetünk” Bélával az oldalán. (tovább…)
A White Zombie több szempontból is fontos alkotás: ez az első film aminek a címében szerepel a zombi szó, és igazából ez az egyetemes filmtörténet legelső zombifilmje is. A filmről könyvet ís írt Gary Don Rhodes nevű egyetemi tanár, aki informatív audiókommentárjával megspékelte a DVD-t. A fickó kiderítette, hogy Béla szokatlanul nagy kreatív beleszólást gyakorolhatott, – hisz közvetlenül a Dracula után ő hatalmas szupersztár volt – sőt egyes jeleneteket maga is rendezett. Az anyag mindössze 50,000 dollárból készült, így jórészt a Frankensteinből és a Drakulából hátramaradt díszleteket pofozták át egy picit, és hagyták hogy az operatőr össze-vissza kísérletezzen. A White Zombie végül nagy siker lett, ám az akkori horrordömping miatt hamar feledésbe merült, míg végül egy darab kópia sem maradt fent – egészen 1961-ig, amikor is egy magángyűjteményből újra előkerült. (tovább…)
“Farkas, cigányok, gyilkosság! Mi ez?”
Ez kérem szépen nem más, mint az 1941-ben készült The Wolf Man című “horrorfilm”, amit a közelmúltban volt szerencsém megtekinteni. Mielőtt bármibe is belekezdenék, szeretném leszögezni, hogy ennek a filmnek az értékelése egyáltalán nem reális. Már az első pillanatban, mikor kezembe vettem a filmet tartalmazó dvd-t, akkor tudtam, hogy a film korára való tekintettel más szemmel kell megnéznem, mint a napjainkban készülő filmeket. Ez a film 62 éve készült, s ha a ma emberének szemével nézzük, akkor egészen egyszerűen el lehetne intézni ezt az ismertetőt azzal, hogy nevetséges. (tovább…)
Tíz éves voltam, amikor először találkoztam Batmannel (aki már azidőtájt is Batman volt, nem Denevérember). Akkor adták ki nálunk a Batman képregény első számát, amelyre nem véletlenül volt ráírva, hogy csak “16 éven felülieknek”. Az a szám – “A gyilkos tréfa” – mai szemmel nézve is rendkívül durva… Azt hiszem egy olyan képregény, amelyben testileg-lelkileg megkínoznak egy fiatal nőt (aki nyomorék is lesz ezután) és az apját, nem kifejezetten gyerekeknek való. (tovább…)
Az UFO-jelenség nem mai eredetű dolog. A témával foglalkozó kutatók az „újkori” UFO-időszámítás kezdetét 1947-re teszik (1947.júl 2. – a nevezetes Roswell-i incidens). Ezt követően szerte a világon megsokasodtak az észlelések, az 50-es években pedig Amerika-szerte minden 10. ember azt állította, hogy valamilyen módon kapcsolatba került az ufókkal (ez nagyon nagy szám, több millió emberről van szó). Mindenesetre a lényeg az – függetlenül az idegenek létezésétől vagy nem létezésétől -, hogy a társadalom széles rétegei foglalkoztak (és foglalkoznak ma is) egy esetleges idegen civilizációval való kapcsolatfelvétel lehetőségével. (tovább…)
Ed Wood… Csupán néhány éve hallottam ezt a nevet először. Tim Burton zseniális, megérdemelten oscar díjjal jutalmazott 1994-es filmje ismertette meg velem Ed Wood-ot, illetve ennek az óriási tehetségtelenséggel “megáldott” rendezőnek a leghíresebb alkotásait; Bride Of The Monster, Glen Or Glenda, de mindenekelőtt a Plan 9 From Outer Space, amit manapság igen sokan a “kultikus trash királyaként” emlegetnek. (tovább…)
